HírekKiemelt

Ma van a Vidéki nők világnapja

A vidéken élő nők nehéz helyzetére hívja fel ez a nap a figyelmet.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése 2007-ben úgy határozott, hogy minden év október 15-e lesz a Vidéki nők világnapja. Kiváltképp a fejlődő országok mezőgazdaságában dolgozó lányok, asszonyok nehéz helyzetére hívja fel a világnap az emberek figyelmét.

Ők azok, akik a családjuk eltartása érdekében részt vesznek a növénytermesztésben, az állatok ellátásában. A határozat alkalmával célul tűzték ki, hogy felszámolják a vidéki szegénységről. Először 2008-ban került megrendezésre a Vidéki nők világnapja.

Tavaly Szolnokra nagykövetek érkeztek e jeles nap alkalmából. Brazil, marokkói, török, kínai és afrikai hölgyek is ellátogattak a Tisza-partra, hogy a világnap során részt vegyenek a vármegyeháza dísztermében megtartott konferencián. Ennek alkalmával elhangzott, hogy a nők nem csupán a gazdaság irányításáért felelnek, hiszen foglalkozniuk kell a családdal és a helyi közösségeket is szolgálniuk kell, írta meg a szoljon.hu internetes portál.

Több jeles nap is október 15-ére esik

Érdekesség, hogy ez a nap A Kézmosás világnapja is. Az UNICEF kezdeményezésére nyilvánították október 15-ét a Kézmosás világnapjává. Ezzel szeretnék felhívni az óvodás és iskolás korú gyermekek figyelmét arra, hogy milyen fontos a higiénia és a kézmosás.

A mai napot tartják számon A fehér bot nemzetközi napjaként is. Ez az eszköz a látássérültek és vakok ismert tájékozódási és közlekedési eszköze. A világnap felhívja a figyelmet a vakok és gyengénlátók helyzetére, célja továbbá a társadalomba való beilleszkedésük segítése annak érdekében, hogy teljes életet tudjanak élni.

Jó tudni, hogy október 15-e Az ölelés világnapja is. Egy amerikai kezdeményezésről van szó, amely már világszerte meghonosult. A nap célja, hogy ösztönözze az érzelmek nyílt kitárását és a szeretet kimutatását olyan ölelésekkel, amely kölcsönös beleegyezésen alapul.

Nyitókép: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük