Szépség

Kiderült, ki nyerte a Miss World Hungary döntőjét

Kiderült, ki fogja képviselni Magyarországot a Miss World szépségversenyen.

Egy 17 esztendős lány, Végvári Janka lett az ország szépe. Udvarhölgyeinek Veress Esztert és Csapó Dorka Katát választották, míg a közönségdíjat Tokodi Doroti nyerte el. A döntő műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fodor Imre volt, az eseményt a közmédia közvetítette, írta meg az MTI.

A győztes elmondta, rendkívüli megtiszteltetésnek érzi és hálás, hogy elnyerte ezt a kitüntető címet. Egyúttal megköszönte azt a támogatást, amit útja során kapott. Háláját fejezte ki a zsűrinek és a szervezőknek is, továbbá köszönetet mondott a családjának, a barátainak és a támogatóinak egyaránt.

Ígéretet tett arra vonatkozólag, hogy a címhez méltón fogja képviselni Magyarországot a 2026-os Miss World szépségversenyen. A sorozatot 1951 óta rendezik meg. Magyar induló először 1989-ben vett részt a megmérettetésen.

A Miss World Hungary jelentkezési feltétele az volt, hogy a jelölteknek legalább 17 évesnek kellett lenniük, ugyanakkor a jelentkezéskor megadott időpontig nem tölthették be 27. életévüket. Férjezett, elvált, özvegy hölgyek jelentkezését nem fogadták, ezen felül kikötés volt az is, hogy gyermektelenek legyenek. Megszabták, hogy pornográf tartalom és aktfelvétel sem készülhetett a szépségkirálynő jelöltekről.

Fontos kitétel volt az is, hogy a jelölteknek kiválóan kellett beszélnie angolul, mivel a nemzetközi finálén meg kell tudniuk majd szólalni ezen a nyelven. A döntőben a szépségkirálynőnek az általa kidolgozott jótékonysági projektet kell majd prezentálnia. Végvári Janka egy teljes éven át a Miss Spinner Motivációs Alapítvány nagykövete lesz.

A fináléban 21 tagú zsűri hozott döntést. Szavazataikat összesítették, ezt követően dőlt el, hogy a mosonmagyaróvári Végvári Janka képviselheti hazánkat a nemzetközi megmérettetésen jövőre. A zsűriben olyan hírességek foglaltak helyet, mint Sarka Kata és Rogán-Szendrei Cecília, de ott volt a tavalyi győztes, Katzenbach Andrea is.

Nyitókép: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük