HírekKiemeltKultúra

Rekord született az Erkel Színházban

25 órán át, megszakítás nélkül énekelt a színház csapata és a meghívott vendégművészek.

Nem éppen hétköznapi feladatra vállalkozott az Erkel Színház csapata. A Dobbanarekord elnevezésű esemény keretein belül célul tűzték ki, hogy 25 órán át 450 dal fog elhangzani szünet nélkül. Végül sikerült a célt elérni, a maraton végére közel 500 musicaldal csendült fel – írták a színház közösségi oldalán.

A teljesítményt hitelesítette a Magyar Rekord Egyesület, amely ott volt a helyszínen. A pillanatot tűzijátékkal tették emlékezetessé.

Nemcsak a színpadon szóltak a dalok, a közönség is aktívan bevonódott. Voltak, akik a teljes 25 órát végigvirrasztották és végigbulizták a művészekkel. Szente Vajk, az Erkel Színház vezetője hangsúlyozta, hogy nem egy öncélú rekord felállításáról volt szó, hanem a közösségről szólt ez a 25 óra.

Felcsendültek olyan darabok részletei, mint a Hogyan tudnék élni nélküled?, a Wicked vagy A trón. A hazai és a nemzetközi musicalirodalom legendás slágerei hangzottak el.

Fellépett Malek Andrea, Szinetár Dóra, Gallusz Nikolett, Hevér Gábor, Veréb Tamás, Ember Márk és Járai Máté is többek között. Az első dalt Ember Márk énekelte, aki maga is biztatta a közönséget, hogy énekeljék azokat a szerzeményeket, amiket ismernek.

A korábbi Erkel Színházban megrendezett rekordkísérlet idén márciusban volt. Akkor Ember Márk a Színházi Világnap alkalmából 27 órás musical-felolvasó maratont tartott, amit négyóránként szakított meg húsz percnyi szünetekkel.

Nyitókép: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük