Új repülőjárat indul a fővárosból a tengerentúlra
2026 júniusától közvetlenül Torontóba is lehet majd utazni Budapestről.
Nagy Márton, Magyarország nemzetgazdasági minisztere a közösségi oldalán számolt be arról, hogy új közvetlen járat indul Magyarországról Kanadába. 2026. június 6-a és október 24-e között Budapestről Torontóba átszállás nélkül lehet majd eljutni. A gépek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Toronto Pearson Nemzetközi Repülőtér között fognak közlekedni.
Korábban is volt már ilyen járat, most ezt indítják újra. Heti négy alkalommal fog indulni járat Budapestről Kanada legnagyobb városába a szezonban. A légi összeköttetés az Air Canada szélestörzsű 787-9 Dreamliner repülőgéppel fog megvalósulni.
Az utasoknak három utazási osztály közül lesz lehetősége választani. A két irányban közel 48 ezer ülőhely áll majd rendelkezésre a nyári szezon során. A járatnak köszönhetően kényelmes átszállási lehetőségek jönnek létre Észak- és Dél-Amerika, továbbá a Karib-térség irányába.
Az igény magas a közvetlen járatra, hiszen évente 90 ezren közlekednek jelenleg is Magyarország és Kanada között. Rengeteg embernek nem kell majd átszállnia a jelzett időszakban az új alternatívának köszönhetően. Nagy Márton szerint az új járat ösztönzi a keresletet a szabadidős, rokon- és barátlátogatás céljával utazók és az üzleti utasok körében egyaránt.
Toronto az Air Canada egyik legjelentősebb csomópontja, ahol naponta 1500 járat fordul meg a világ 195 célállomása kapcsán. A világ egyik legnagyobb magyar diaszpórája él Kanada ezen városában, ezért is olyan fontos ennek a járatnak a megvalósulása, hangsúlyozta a miniszter. A várakozások szerint évente több tízezer turista jöhet majd Budapestre, ami jelentős bevételnövekedést jelenthet mind a gazdaság, mind a turizmus számára.
2026 májusától közvetlen napi járat lesz Budapest és Philadelphia között is, írta meg korábban a Portfolio. A járat jövő év május 21-étől október 5-éig fog közlekedni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér valamint a Philadelphia Nemzetközi Repülőtér között.
Nyitókép: Pixabay