Kert

Hogyan kell teleltetni a magnóliát?

Hasznos tippek, amelyekkel elkerülhető, hogy a téli fagyok miatt sérüljön a fa.

Bár mostanság meglehetősen enyhék a telek és nem jellemzőek a kemény mínuszok még decemberben és januárban sem. Nem zárható ki persze, hogy ez idén másként lesz. Éppen ezért bölcs dolog felkészülni arra, hogy mi lesz, ha beköszöntenek a zimankós éjszakák.

A magnólia egy fagyálló növény, amit nyugodtan lehet teleltetni Magyarországon a szabadban. A fagyállóságot viszont több tényező is befolyásolja: a növény életkora, a törzsének fásodása valamint az is, hogy mikor telepítettük. Sőt, még az ültetést követő gondozás mikéntje is hatással van a magnóliára.

Mivel oldott állapotban képesek felvenni a fás növények a tápanyagot, így rendszeresen gondoskodni kell a vízutánpótlásról, amennyiben ez indokolt. Nem szabad átesni azonban a ló túlsó oldalára sem, hiszen a túlzásba vitt öntözéssel ellenkező hatást érhetünk el, figyelmeztet az Agrofórum cikke.

Ha ebben az évben ültettük el a magnóliát, akkor az a lényeg, hogy gyökeresedjen meg. A rákövetkező évben már reális elvárás, hogy növekedni kezdjen a fa lombja. Ha a növény fejlettségi állapota megfelelő, át fogja vészelni a telet.

Kell takarni a magnóliát?

A törzs körül tíz, legfeljebb tizenöt centiméteres magasságban hordhatunk száraz leveleket egy kupacba. Ez egy természetes hőszigetelő megoldás. Semmiképp se bugyoláljuk be azonban a fát növénytakaróval vagy fagyvédelmi hálóval.

Örökzöld növényről lévén szó szüksége van a fának levegőre és fényre ahhoz, hogy végbemenjenek az anyagcsere folyamatok. Ha rendkívül csapadékszegények a téli hónapok, akkor időnként locsoljuk meg a fát. Hazánkban az elmúlt években nem esett sok hó vagy eső, így nem volna meglepő, ha ez most sem lenne másképp.

Nyitókép: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük