HírekKiemelt

Újdonság jön a palackok visszaváltása kapcsán

A megoldásnak köszönhetően sokkal kevesebb időt kell majd az automatáknál tölteni.

Bemutatta a Mohu a harmadik kerületi Príma üzletben az első olyan visszaváltó automatát, amelybe nem egyesével, hanem ömlesztve lehet beönteni a palackokat. Egy vadonatúj, norvég gyártású készülékről van szó, amely egy ütemben akár 100 visszaváltható palackot is tud kezelni. A megoldásnak köszönhetően jelentős mértékben lerövidíthető a betétdíjas palackok visszaváltásával töltött idő.

Az automatát a múlt héten mutatták be. Egyelőre csak a fővárosiak élvezhetik az előnyeit, amely egyaránt képes fogadni fémdobozokat, műanyag palackokat és üvegeket is.

A TOMRA gyártmányú R2-es automatába egy zsákból beleönthetők rendezetlenül a visszaváltani kívánt palackok. Ezeket a gép szépen kiválogatja majd fel is dolgozza őket. A megfelelő tömörítőkbe sűrített levegővel fújja a rendszer az eltérő típusú palackokat.

Ez már egy fejlettebb változat, mint az R1-es, amelybe kizárólag alumínium- és PET-palackokat lehetett dobni. Az R2-es annyival tud többet, hogy üveg palackokat is kezel. Minderről Bozóki Csaba László, a Mohu visszaváltásért felelős vezetője beszélt az Index.hu számára.

Lényeges, hogy kizárólag a valóban visszaváltható palackokat dobják az emberek a gépbe. Mindenkit egy felirat figyelmeztet, hogy csak a palackokat szabad a készülékbe dobni, azt a zsákot, amiben gyűjtjük őket, nem. Ha nem megfelelő hulladék kerül a készülékbe, akkor lassulhat a folyamat.

Jók az eddigi tapasztalatok

Az új masina jelesre vizsgázott, sőt, komoly vonzereje is van. Bozóki Csaba László elmondta, hogy vannak, akik vidékről is ehhez az üzlethez mennek, hogy visszaváltsák a palackokat. Tervezik, hogy bővítik a hálózatot, az új gépek az üzletek számára is előnyökkel járnak.

Könnyebb őket napi szinten működtetni és üríteni is. Takarítani ugyanakkor bonyolultabb ezeket a komplex berendezéseket, de ritkábban is van rá szükség. Az érzékelők ugyanis védett helyen, a gépen belül találhatók így nem koszolódnak olyan rövid idő alatt.

Nyitókép: Selena.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük