Még lehet strandolni idehaza a héten
Bár a magyarországi tavak vize jelentősen lehűlt a napokban, az előrejelzések szerint a hét második felében felmelegszenek.
A nemzeti ünnepet követően jelentősen lehűlt a levegő, ezzel együtt vizeink hőmérséklete is. A hétvége nem igazán volt alkalmas a strandolásra, mert bár sokat sütött a nap, a természetes vizekben való megmártózásra csak a legbátrabbak vállalkozhattak. A Balaton és a Velencei-tó vize húsz fok alá csökkent sok helyütt.
A következő napokban azonban lehetőségünk lesz még arra, hogy csobbanjunk egyet valamelyik tóban vagy folyóban. Keddtől elkezd melegedni az idő, a középtávú kalkulációk szerint pénteken már 33 fok lesz a nappali csúcshőmérséklet. Szombaton és vasárnap már lehetnek záporok, zivatarok, de így is 27-30 fok, azaz kellemes meleg lesz.
Szerdától éjszakánként sem lesz olyan dermesztően hideg. Az Időkép előrejelzése alapján a minimum hőmérsékletek vasárnapig 14 és 16 Celsius-fok között alakulnak. Ezek az értékek kedvezőek a vizek felmelegedése szempontjából.
Most még nem túl rózsás a helyzet, ám ha bejönnek a meteorológusok jóslatai, akkor csütörtökön már 23, pénteken és szombaton pedig 25 fokos lehet a Balaton. Várhatóan a Velencei-tó sem lesz ennél hűvösebb. Aki teheti, annak érdemes kihasználnia a jó időt, mivel már nem tart sokáig a nyár.
A naptári ősz beköszöntével a nappali melegek is mérséklődnek, ezzel párhuzamosan éjszakánként is hidegebb lesz. A jövő hétre azt írják, hogy már nem lesz 26-27 foknál több nappal, éjjel pedig 12 fokra hűlhet a levegő. Vizeink 22-23 fok környékére hűlnek le.
Hosszabb távon arra lehet számítani, hogy szeptember közepéig még lesznek strandolásra alkalmas napok 27-28 fokos nappali csúcsértékekkel. Azzal viszont számolni kell, hogy vizeink hőmérséklete nem lesz már melegebb, sok helyen várhatóan a 22 fokos víznek is örülni kell majd.
Szeptember harmadik hete már igencsak őszies időt hozhat 20-24 fokos nappali hőmérséklettel. Éjszakánként nem lesz ritka, hogy mindössze 9-10 fok lesz, vizeink hőfoka ezzel együtt 20 fok alá csökken a várakozások szerint.
Nyitókép: Pixabay