HírekKiemelt

Lassan tényleg őszies lesz az idő

Még néhány napig azonban maradnak a 30 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletek.

Az elmúlt héten még nyárias volt az idő, ám hamarosan ősziessé válik az időjárás. A hét első felében azonban még akár strandolhat is, aki szeretne, hiszen sok helyütt 30 fok fölé melegszik a levegő. Így lesz ez még csütörtökön is.

A hétvégére azonban az Időkép előrejelzései szerint elromlik az idő. Már szerdától lehet több helyütt záporokra számítani, csütörtöktől pedig egészen a jövő hét hétfőig lesznek elszórtan zivatarok szerte az országban. Mindezzel párhuzamosan péntektől már forróság sem lesz, nagyjából legfeljebb 25 fokig kúsznak majd fel a hőmérők higanyszálai.

Míg csütörtökön még 22-23 fok körül alakul majd a Balaton vizének hőmérséklete, addig a hétvégére már 21 fokig csökken. A jövő héten már csak az igazán bátrak mártózhatnak meg a 19-20 fokos tó vizében.

Nem valószínű, hogy szeptember második felében lesz olyan nap, amikor visszatérnek a nyári melegek. Jellemzően 25 fok alatt marad a nappali hőmérséklet, a hajnalok pedig egyre hővösebbek lesznek. A fővárosban arra lehet számítani, hogy október elején már több olyan nap is lesz, amikor mindössze 11 Celsius-fok lesz pirkadat előtt.

Az Időkép 30 napos előrejelzése alapján úgy lehet kalkulálni, hogy a kellemes melegnek október érkeztével búcsút inthetünk. A jövő hónapban már legfeljebb 20-21 fokig melegszik fel az idő a délutánok folyamán.

Az őszi napéjegyenlőség szeptember 23-án esedékes. A csillagászati ősz ezen a napon veszi kezdetét és december 22-éig tart. A téli időszámításra október 26-án vasárnap hajnalban állunk át, ekkor kell majd az órákat 3:00-ról 2:00-ra visszaállítani. Mindez azt jelenti, hogy egy órával többet aludhatunk majd, cserébe viszont hamarabb lesz majd sötét esténként.

Nyitókép: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük