Komoly mértékben nőttek az árak a Balatonon
Kiderült, milyen mértékű inflációval kell számolniuk azoknak, akik a magyar tengerhez látogatnak.
Az előző évhez képest átlagosan mintegy tíz, tizenöt százalék közötti értékkel nőttek az árak a Balatonon, írta meg az Index az RTL Híradó alapján. A strandok büféjében legalábbis ilyen mértékű az árak átlagos emelkedése. A vendéglátósoknak növekedtek a költségeik, ugyanakkor igyekeznek a vásárlók lehetőségeit is figyelembe venni.
A frissensültek 3-4 ezer forinttól indulnak, mondta el az RTL Híradóban az egyik büfé ügyvezetője. Ugyanő arról számolt be, hogy ha valaki szeretne jól lakni, annak nagyjából 4500-5000 forintot kell költenie.
A strandbelépők tavaly átlagosan 1488 forintba kerültek, most már 1679 forintra rúgnak. A gyermekbelépők 867 forintról 1007 forintra drágultak. Egy négyfős családnak több mint 5300 forintba kerül tehát két felnőttel és két gyermekkel számolva az, hogy strandolhassanak a Balatonnál egy fizetős strandon.
A legnagyobb mértékben Fonyódon drágultak a belépők, 47%-kal. A Balatonon összességében 13%-os a belépők inflációjának mértéke. A fonyódi belépők ára a drasztikus emelkedés ellenére sem érik el a magyar tengernél mérhető mediánt.
Nyitókép: Pixabay