KarrierKiemelt

Irodalmi Nobel-díjat kapott Anne Patricia Carson

Mindezt a Svéd Királyi Tudományos Akadémia jelentette be.

A 76 esztendős kanadai szerző, Anne Patricia Carson nyerte el a 2026-os irodalmi Nobel-díjat. A megtiszteltetés mellé jár 12 millió svéd korona is. Ez jelen árfolyamon számítva több mint 390 millió forint.

A jelentős pénzösszeget a szerző elajándékozza. Elmondása szerint az egyik barátjának házra van szüksége. Férjével az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezetnek rendszeresen adományoznak különböző összegeket.

A díj A díj honlapjának munkatársai felhívták, hogy egy rövid interjút készítsenek vele. Saját bevallása szerint nem számolt azzal, hogy elnyeri a díjat. Nem tervez nagy ünneplést, helyette inkább egyet sétálnak majd az erdőben, írta meg a 24.hu.

Anne Carson szerint aki szeretne megismerkedni a művészetével, annak érdemes ezt a közepén kezdeni. Elmondása alapján a Vörös önéletrajza című verses regénye az, amivel leggyakrabban felfedezik olvasói az életművét. Munkásságát a „szándékolatlan” szóval aposztrofálta.

A díjat a Svéd Akadémia „merész és újító életművéért” ítélte Anne Carsonnak. A kanadai szerző a klasszikus görög irodalom elismert fordítója. Mindez nem meglepő annak fényében, hogy fő inspirációja Homérosz.

Görögül középiskolai latintanára ösztönzésére kezdett tanulni az Index cikke szerint. A Torontói Egyetemen klasszika-filológia szakon szerzett diplomát majd doktorátust. Tanított több kanadai és amerikai intézményben is. Első műve 1986-ban jelent meg Eros the Bittersweet: An Essay címmel, amely a vágy természetének vizsgálatával foglalkozik.

Nyitókép: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük